Krausz Gábor nem csak a gasztronómia terén hoz új színt a Hilaris Hotels életébe, hiszen  az innováció és a kreativitás egyaránt jellemzi a munkáját. Mindannyian  izgatottan várjuk  az ízek forradalmát, amit a sztárséf  álmodott meg a szállodalánc éttermeibe. A megtisztelő felkérés  kapcsán arról beszélgettünk Gáborral , hogy milyen elképzelésekkel és tervekkel vág neki a nem kis feladatnak.  

Mi motivált arra, hogy csatlakozz a Hilaris Hotels szállodalánchoz?

Krausz Gábor: A cégvezetők között több ismerősöm is van, akikkel korábban együtt dolgoztam, így az ismeretség , bizalom  adott volt. Persze,  azt azért hozzátenném, hogy az  élet írja a legváratlanabb forgatókönyveket, hiszen  a magánéletemben történt változások nyilván  a jövőbeli terveimet  is megváltoztatták. A tárgyalások  tehát új irányt vettek , és a régi,  baráti kapcsolat, nem utolsó sorban pedig  az innovatív, minden szempontból kihívást jelentő  projekt miatt döntöttem az új szállodalánc mellett.  Ez a brand , amit közösen igyekszünk felépíteni, a  maga nemében  egyedülálló lesz Magyarországon, már ami a kínálatot, gasztronómiát illeti,  és az elsők között lenni mindig izgalmas feladat, de  nevezhetem akár  kihívásnak is. 

Milyen elképzeléseid vannak a Hilaris konyhájával kapcsolatban?

Krausz Gábor: A Hilarisnál több különböző étterem is működik, így nem egy egységes stílust, hanem sokféle ízvilágot szeretnék bemutatni a vendégeknek, a  helyi, különleges ételek, specialitások mellett az újragondolt, egészségtudatos  fogásokig. Megfogalmazhatnám úgyis, hogy hagyomány és innováció egyaránt jelen lesz az étlapon. Rendkívül fontos számomra a helyi alapanyagok használata és a helyi termelők támogatása. Minden ételünk mögött egy  történet van. Amikor egy helyi termelőtől származó alapanyagot használunk, az nem csak az étel minőségét emeli, hanem a helyi közösséget is támogatja. A vendégeink érzik és értékelik ezt az elkötelezettséget. De,  a fenntarthatóság és a környezettudatosság is egyre fontosabbá válik a gasztronómiában. Ezt mi is érezzük, és törekszünk szem előtt tartani az ételek elkészítésekor.  Ráadásul a vendégek is  egyre tudatosabbak, így a diétás és allergénmentes ételek iránti igény egyre nagyobb, amire ugyancsak fel kell  készülni.

Mi lesz a közös pont a különböző konyhák között?

Krausz Gábor: Minden étteremben lesz egy-egy séf, akik a saját egyéniségüket viszik bele a munkájukba, hiszen nem szeretek robotokkal dolgozni. Az én feladatom elsősorban a rendszer összefogása, szintetizálása  lesz, és nyilván mindenhol az egyedi konyha és kínálat megtervezése. Azt már most kijelenthetem, hogy  minőségi alapelveinkből , elvárásainkból biztosan nem fogunk engedni. 

Mikor kóstolhatjuk majd  a kezed munkáját először ezekben a szállodákban?

Krausz Gábor: A Mátrában található szállodánkban egy alapos átépítés lesz, így ott a nyári szezonban már biztosan az általam kitalált menüsor és ételkínálat várja a vendégeket. Murau-ban azonban  úgy tűnik  januártól érezhető lesz a változás. Szeretném, ha a Hilaris Hotels konyhái nem csak a vendégek, hanem a gasztronómiai szakma számára is magasra tenné a lécet, értve ezalatt a minőséget és kínálatot egyaránt.  Célom, hogy minden hozzánk betérő számára  felejthetetlen gasztronómiai élményt nyújtsunk.

Befejezésként mit üzennél azoknak, akik még nem hallottak a Hilarisról?

Krausz Gábor: A Hilaris Hotels egyedülálló élményt kínál a  vendégeinek. A legfontosabb talán az emberközpontúság és egyénre szabott szabadidős programok. Legyen szó síelésről, kikapcsolódásról vagy gasztronómiai élményekről, nálunk mindenki megtalálja a számára ideális időtöltést.

Várunk mindenkit szeretettel!